2018-08-02

Együtt a pusztában – Sátras ifjúsági lelkigyakorlat Pusztacsatáron

A Szombathelyi Egyházmegye sátras lelkigyakorlatot hirdetett fiatal felnőtteknek az elmúlt hétvégére Pusztacsatárra. A pusztában együtt töltött 3 nap központi témáját a természetben való közösségi együttlét adta.

A közösségépítő sátorállítást követően az első nap lehetőségünk volt arra, hogy letegyük a lelkünket nyomó nehéz, visszahúzó köveket a szentgyónásban. Majd Óra Krisztián atya celebrálásával bemutatott tábori szentmise elbocsátó szavait követően együtt tekinthettük meg az oltár felett éppen akkor megjelent Holdfogyatkozást, amely méltó megkoronázása volt napunknak.

Másnap két elmélkedést hallgathattunk meg délelőtt, amelyet beszélgetésdömping követett. Az elmélkedések központi témáját adta a közösségben való együttlét, az egyén szerepe a közösségben, valamint a pusztaság, a kopárság és az oda való kivonulás. Nem maradhatott el, hogy ne gondolkodjunk közösen arról, hogy mikor tekintjük sikeresnek az emberi életünket. Ehhez Saint-Exupery azon véleményét hívtuk segítségül, hogy „nem eléggé időálló ez a templom, hiába gyűjtötte magába hosszú emberéletekbe került aranyos díszeinek és értékes tárgyainak sokaságát, számtalan nemzedék mézét, a zománcozott aranyokat, az aranyfüstös kegytárgyakat, amelyekre öreg kézművesek cserélték el lassan az életüket, a brokát terítőket, amelyeken egy hosszú életen át vakoskodott és vakult meg végül annyi öregasszony, hogy aztán összeaszva, köhécselve, a halál szelétől már megérintve ezt a királyi uszályt hagyják hátra maguk után […] mind nem szolgál semmire, csupán arra, hogy megkapják érte a csere ellenértékét, ami tovább él, mint a test.”[1] Az 52. Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében nem maradhatott el a katolikus közösségek nagy identitásteremtő erejéréről, az Eucharisztiára való kitérés sem.[2] Az elmélkedések gyakorlatba ültetésének jegyében közösségünk hozzálátott a közös főzéshez, amelyben mindenki megtalálhatta a számára megfelelő feladatot, ahol a leghasznosabban tud kiteljesedni a saját és társai javára. Majd délután következhettek a játékok, a kötetlen beszélgetések, az önismeretünket fejlesztő feladatok. Este Molnár János atya által celebrált szentmisén vehettünk részt, valamint egy szemlélődő, ignáci lelkigyakorlaton, ahol elképzelhettük, hogy milyen lehet Jézus korában élni, vele hajózni, őt megérinteni, vele beszélgetni, az Ő társaságában létezni…

Az este folyamán pedig Molnár János atya osztotta meg velünk gondolatait az élet esetlegességével kapcsolatban, segítségül hívva Mark Twaint is, aki csak úgy tudta elképzelni az első emberpárt, hogy „Ádám ezt írta Éva sírjára: AHOL Ő VOLT, OTT VOLT A PARADICSOM!”[3]

Másnap, Mikolás Attila atya szentmiséjét követően azzal a hálás tudattal bonthattunk tábort, hogy fiatal felnőttként, ha csak rövid időre is, de végre megadatott, hogy megengedjük magunknak, hogy elmegyünk egy korlátozott térerővel rendelkező helyre, Pusztacsatárra, ahol úgy vagyunk együtt közösségben egy jelentős Nagyboldogasszony kegyhelyen, hogy „a hétköznapi gondokat teljesen ki lehet zárni.”[4]

2018-07-23

Egy lelkigyakorlat margójára

2018. július 18-21. között a Szombathelyi Egyházmegye hitoktatói lelkigyakorlaton vettek részt a Martineum Felnőttképző Akadémián. A lelkigyakorlat vezetője Dr. Székely János püspök atya volt.

Szerdán szentmisével kezdődött a ráhangolódás a következő napokra, melyek alapját Jézus példabeszédei adták.

Püspök atya rávilágított, hogy ezek a példabeszédek becsalogatnak minket a mondanivalójuk közepébe, majd a csúcsponton kimondatnak velünk egy ítéletet. Minden példabeszédnek egy csúcspontja van, néhánynak kettő, ilyen pl. a Tékozló Fiú.

Megtudhattuk azt is, hogy a példabeszédekben sok szimbólumot is használ Jézus, álljon itt ezek közül néhány az Irgalmas szamaritánus történetéhez kapcsolódóan: bor-Eucharisztia; olaj-szentségek, bérmálás, szent kenet; fogadó-egyház; fogadós-Szt. Pál.

Végül a konklúzió mindig ugyanaz maradt: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy senki el ne vesszen, hanem örökké éljen”. Ez a nagy történet. Ezt kell elültetni a gyerekekben. Erről kell, hogy a hitoktatásunk szóljon. Legyünk Jézus szíve szerinti hitoktatók, ne a tudásmennyiség határozza meg a hitoktatásunkat, hanem a szívünk! Szeressük a ránk bízott gyermekeket, és tanítsuk meg nekik, hogy Isten mennyire szereti őket, minket, teremtményeit!

Néhány különösen fontos gondolat a lelkigyakorlatból – a teljesség igénye nélkül:

Jézus mondanivalója: szeretet az Isten.

A jó Isten nem egy kicsinyes tanár, aki figyeli a piros és fekete pontokat.

Isten lényege a szeretet, nagylelkűség, jóság.

Amikor az életből átléphetünk az Istenbe, akkor tudunk belépni, ha olyanná lettünk, mint Ő.

Isten a szeretet szimfóniája, hatalmas dallam. Nekünk itt a földön csiszolgatnunk kell a saját dallamunkat.

A mennyei boldogság mindenkinek teljes lesz, de nem lesz egyforma. Csak tőlünk függ.

Jézus a jó pásztor is, aki terelget bennünket. Aki engem lát, látja az atyát. Jézus a kapu, akin keresztül belépünk Isten szívébe. Ő az élet kenyere, élet forrása. Azért jön, hogy életünk legyen, és ez bőségben legyen.

A juhok meg tudják különböztetni a pásztorok hangját. Néha meghallunk mi is olyan hangot, ami semmi máshoz sem hasonló, olyan húrokat érint meg, amit más nem. Isten mindenkit nevén szólít.

Jézus a szép pásztor (hibás egy kicsit a görög fordítás). A jó és a szép a görög nyelvben nagyon közel van. Ami jó, az szép is a görögök meggyőződése szerint.

Minden problémánkra a megoldás nem más, mint maga JÉZUS.

Püspök atya a lelkigyakorlat egész ideje alatt sok-sok érdekes, mai életből vett példával is szemléltette Isten irántunk való hatalmas szeretetét. Irányt mutatott azoknak is, akik házasságban élnek, hogy meg kell újulni. minden nap ki kell mondani újra és újra az IGEN-t egymásra.

Az elmélkedések között Szentségimádáson beszélgethettünk az Úr Jézussal a templomban, melyet kiscsoportos foglalkozás követett. Ezalatt Püspök atya szobaajtaja és szíve nyitva állt mindnyájunk számára, ahol figyelmesen és atyai szeretettel hallgatta meg a hozzá betérőt, és látta el személyre szabott tanáccsal, vigasszal.

Minden nap szentmisében adhattunk hálát a kapott kegyelmekért. Esténként beszélgetésre került sor, ahol az aznapi élményeket oszthattuk meg egymással. Nagyon mély, tartalmas, szép napokat tölthettünk együtt.

Szombat délelőtt az utolsó elmélkedés után, még egyszer körbe ültünk, ahol Püspök atya egy keresztet indított el. Kereszttel a kezünkben mondhattuk el gondolatainkat az együtt töltött napokról, vagy éppen arról, ami a szívünkben megfogalmazódott.

Felemelő érzés volt, hogy milyen szeretetben voltunk egymással ezekben a napokban, pedig az egyházmegye minden pontjáról érkeztünk, ritkán találkozunk, mégis közel voltunk egymáshoz. Hálatelt szívvel, boldog örömmel, lélekben megerősödve hagytuk el a helyszínt. Jó volt együtt lenni egymással és Püspök atyával, akiben mindnyájan egyházmegyénk jó Pásztorát ismerhettük meg.

Befejezésül álljon itt egy sajátságos Hiszekegy ima, melyet János püspök atya mondott el nekünk. Ezt a kis imát egy ismerős családtól hallotta, akik mindennap imádkozzák: ez a „Kegyelem hiszekegy”.

Létezik az Isten.

Szeret az Isten.

Közénk jött az Isten.

Megbocsát az Isten.

Hazavár az Isten.

2018-07-06

A szemem, a kezem, a szívem…

Házaspárok lelkigyakorlatán vettünk rész június 29-től július 1-ig a Martineum Felnőttképző Akadémián. A lelkigyakorlatot Fekete Szabolcs Benedek atya vezette. Első este páros szentségimádással indítottuk a hétvégét. A mindennapok taposómalmából, munkából és családból az Oltáriszentség előtt elcsendesedhettünk, kértük az erőt a folytatáshoz, megújuláshoz.

Az első elmélkedés témája a szem volt. Milyen a házaspárunk látásmódja? Miért látom szépnek házastársamat, mik az ő kincsei, ami gyönyörködtet? Tanuljunk attól, aki jól lát, idősektől, bölcsektől vagy gyerekektől!

Minden elmélkedést páros beszélgetés követett, amikoris irányított kérdésekkel egészen mély gondolatainkat-érzéseinket is megoszthattuk egymással.

 Kezeinket munkára és imádságra használjuk! Higgyünk az imára kulcsolt kezek erejében!- hangsúlyozta Szabolcs atya a második elmélkedésben.

A harmadik elmélkedésen a szív volt a téma. Szívünkben az isteni törvények mellett felhalmozódhatnak az elvadult érzések és gondolatok is. Engedjük meg és hagyjuk, hogy Jézus kitakarítsa a szívünket! Párunkkal átgondolhattuk, milyen a „szívkamrám”, a legeldugottabb részem? Mennyire merem ezt megmutatni?

Színes és vidám szentmiséken vehettünk részt, ahol a gyerekek is megszólalhattak. Sok szorgalmas fiatal gyerekfelügyelő segítette, hogy a házaspárok nyugalomban meg tudják hallgatni az elmélkedéseket, és utána békében tudjanak beszélgetni. Gyorsan elrepült a pár nap, a mi gyerekeink olyan jól érezték magukat, hogy szerettek volna még egy hétig maradni. Köszönet és hála Szabolcs atyának, a szervezőknek és a gyerekfelügyelőknek!

Reméljük, hogy gyümölcsöző volt a hétvége, minden házaspár kapott erőt a változáshoz, és Jézus, mint családtag segít minket továbbra is a hétköznapokban!

2018-06-30

Ausztriai túra újra

2018. június 23-án a "Lélektúrák Ausztriába" elnevezésű túrasorozat 7. állomásán Mixnitzbe kirándultunk egy busznyi fiatallal.
Reggel, hogy lélekben frissen, üdén indítsuk a napot egy szentmisén vettünk részt a ferenceseknél. Miután a csapat teljesen összeállt, s a létszámellenőrzés is megtörtént, útnak indultunk. A buszból nézve az előrejelzett időjárás egy más arcát mutatta, szép napsütéses idővel és annál nagyobb bizakodással, hogy egész nap kitart ez az állapot, tartottunk a szurdok felé. Azonban sajnos már útközben tapasztaltuk azt a borongós, felhős, csöpögős állapotot, ami szinte az egész nap során jellemző volt. Így indultunk útnak egy közös imádság után, kb. 500 m magasságból és céloztuk meg elsőként az 1200 méteren lévő hüttét, majd a bátrabbak a 1722 méteren lévő csúcsot, a Hochlantsch-ot. De sebaj! Az időjárás senkinek nem szegte kedvét, mert a felfelé vezető út és a szurdok gyönyörű volt, minden egyes négyzetcentiméterével együtt. Volt aki jobban, volt aki kevésbé bírta az iramot, főként miután kiértünk a szurdok elképesztő méretű sziklái közül. A lépcsőzés azért csak-csak kivette az energiát az emberekből, és még-még feljebb kellett menni! A hüttéhez érve energiaraktárainkat feltöltöttük, majd a csapat kettévált. Volt aki a csúcstámadást választotta, volt aki pedig a könnyebb utat. Egyiket sem bánta meg senki sem, mindkét útvonal gyönyörű szép volt,s hogy a történet kerek legyen a nap végén pedig útjaink összetalálkoztak a Teichalm tónál. A két kis csapat újra egy lett! Egy szuper élménnyel gazdagodva, de kissé megfáradtan indultunk haza.
Köszönjük a Szombathelyi Egyházmegye támogatását!

2018-06-26

Egy lelkigyakorlat margójára

Ott ahol véget érnek a hétköznapok, a teljesítendő feladatok és kötelességek, a ránk nehezedő napi terhek megszelídülnek- szelídül az út is, másfelé tolja az utcát és a házakat. Ott, a domb tetején van egy ház, egy újabb menedék, mely befogad, tanít, megállásra késztet. Ott, a ház küszöbén, a templom ölelésében letehetjük a napi rutint, kicsit megállítva az időt, beléphetünk a csend, a lelki megnyugvás otthonába. Kint hagyhatjuk az autót, az autóban mindenünket, a küszöbön hagyhatjuk az összes terhünket. Ott, ahol egy szelíd kéz letörli homlokunkról az izzadságcseppeket, elsimítja izmainkból a feszültséget – ott talál néhány napnyi csendet, nyugalmat a lélek. A színes, zsibongó tanév után még fülünkben dong a gyerekzsivaj, csilingel a gyermekek kacagása, ezernyi öröme s tán kicsi bánata. Lassan elcsitulnak bennünk az órák, elfogy egy időre a tanmenet, és a korsó, amiből eddig merítettünk s talán kicsit kiürült, újra telítődhet.

Jó ez a magány, ami mégsem szomorú. Jó ez az elvonulás, ami mindig eltávolít a hétköznapitól, de közelebb hoz önmagunkhoz és Istenhez. Elvezet önmagunktól, elveszejt önmagunk számára, hogy újra visszatalálhassunk Egymáshoz s a Mindenekhez.

Jó ez a magány, ami megérlel. Megérleli azt, ami a hétköznapi rohanásban nem tud kibontakozni, nem tud nőni, és nem tud kivirágozni. Mert az idő a legértékesebb dolog, amivel rendelkezünk, s mégis oly sokszor elaprózzuk, elfecséreljük haszontalan dolgokra. Az idő sokszor úgy pereg át kezünkön, mint a homok, s soha nem tér vissza. Pedig az időnk irányítása az életünk uralása. Nem megújítható forrás. Telik. Múlik. Fogy. S mi mégis oly sokszor áldozzuk fel életünk fontos dolgait az idő oltárán.

Ez a magány megtanít arra, hogy ha van bátorságunk, tudatunk nemet mondani az élet apró dolgaira, az erőt ad majd ahhoz, hogy igent mondjunk a nagyokra. Akik uralják életüket, azok egyszerű életet élnek. Mert a rohanó, féktelen ritmus nem a természet, nem Isten szándéka szerint való.  Egy napunk az egész Életünk kicsiben. Amit ma teszünk vagy nem teszünk, egész életünkre kihat. Pedig az ösvény egyszerű (Teréz anya: Egyszerű ösvény).

„A csend gyümölcse: az ima. Az ima gyümölcse: a hit. A hit gyümölcse: a szeretet. A szeretet gyümölcse: a szolgálat. A szolgálat gyümölcse: a béke.”

„Isten a szív csendjében szól hozzánk. Ő a csend barátja, nem az számít, amit mi mondunk, hanem amit Isten mond nekünk vagy általunk a csend nyomán. A csend, az ima a lélek tápláléka.”

Jó ez a magány: elrendezi a kusza szálakat, kijavítja a hibákat, új távlatot teremt, hívást. Az imádság feltölt, tanít, ellazít, megnyugtat, vigasztal, megtart, aztán útra bocsájt:

„Tegyétek a rendkívüli helyett a mindennapit hatalmas szeretettel!” (Teréz anya)

Kedves „Martineum” , köszönjük a mindenkori szíves fogadtatást, a gondosan tervezett programokat, az atyák oktatását, a hely nyugalmát,  a vetett ágy tiszta illatát, a pacsirtaszavú estéket a kertben, az ízletes vacsorát, a békét, az imát, a társaságot, a magányt, hogy itt megérlelhetjük válaszainkat Isten bennünk felhangzó kérdéseire!

Két – a lelkigyakorlaton született – verssel is szeretném tükrözni az itt történteket:

Köszönt a BÉKE

Pacsirtahangon száll alá az est,

meg-megáll már az idő,

a ziháló lélek, a rohanó test.

Csengő hangú rigó szavát fonja hálójába

az alkony, az est,

mint puha takarót nyugvó gyermekére

úgy borítja csendjét a tájra,

a tompuló zajra,

a halkuló bársonyfény utcára.

A házak már mosolyognak,

szelíd hazajárók csituló szavára,

ölükben betérők örömén felsejlik

a nyugvó Ma s a nyíló Holnap vágya.

A ragyogó ablak-szemek lassan

becsukódnak,

megnyílnak küszöbök,

az ajtók, s újra bezárulnak.

Mint hazasiető léptek lassuló koppanása-

mint a ringó bölcső szelíd roppanása-

kisimul a Holnap.

Köszönt a BÉKE -

az egymásba simuló kezek gyűrű-aranyán.

Köszönt a BÉKE -

az egymáshoz simuló kezekben megbújó imán.

Köszönt a BÉKE -

a lágyuló szemek szelíd pilláján.

Köszönt a BÉKE -

Istennek tetsző emberek vágy-álmán.

Köszönt a BÉKE, URAM!

IMA

Uram, bocsájtsd meg, hogy saját nyelvemen szólítlak,

nincs ajkamon üdvös imádság, dicsőítő, magasztaló hálaének,

csak leboruló testem tudja:

nincs most szó, mellyel ajkamról szólva téged elérlek.

Uram, bocsájtsd meg, hogy saját nyelvemen szólítlak,

de betölt hangod, nyíló lélekkel hallgatlak,

hallak, látlak, tudlak:

az ébredő virág nyíló csodálatában,

a haza igyekvő hangya gyűjtögető szorgalmában,

csendes csiga hátán az út porában.

Érezlek a bársony szellő liliom illatában,

a búsan bókoló gerle búgó magányában.

a távolról csilingelve guruló gyermek kacajában.

HALLAK, KUTATLAK,

HÍVLAK, FAGGATLAK.

Légy bennem a harangszó, mely zengve – bongva hazavezet.

Légy bennem az életadó forrásvíz, mely feltör a mélyből

 s tisztára mossa arcomat s szívemet.

Légy bennem a végtelenkék, azúr ég,

mely összegyűjti s hófehér vattapamaccsá szelídíti a vad felleget.

Légy bennem köves gyalogút, mely zarándokot hív,

meggyötör, de megtart, elcsitít és számra adja NEVEDET.

HALLAK. KUTATLAK.

HÍVLAK. FAGGATALAK.

LÁTLAK. VALLATLAK.

TUDLAK. FOGADLAK.

További hírek: