Beléptető

2018-04-16

Egymásra hangolva

Gyenese Balázs és Jakab

Várakozással teli izgalommal indultunk neki április 6-án az Apa-fia hétvégének negyedik gyermekünkkel, aki 12 éves. Néha nehéz meghozni egy ilyen döntést, kimozdulni otthonról és beköltözni egy hétvégére a Martineum Felnőttképző Akadémiára. Én is így voltam vele. De mondhatom, feleségemmel együtt nagyon jól döntöttünk.

Pénteken délután kezdődött a program. Időben sikerült megérkeznünk. Jó néhány ismerős arc tűnt fel a résztvevők között, így baráti hangulatban kezdődött a bemutatkozás. Ritka alkalom, hogy egy apa úgy mutatja be a fiát, hogy nem csak a nevét mondja, hanem még 7 jellemző dolgot is elárul róla. De még ha a gyermeknek is sikerül megoldani ezt a feladatot! Nagyon kedves mondatok hangzottak el apa és fia részéről egyaránt, mosoly, öröm volt látható az arcokon. Kimondhattuk és megtudhattuk, hogy milyennek éljük meg egymást a mindennapokban.  Vacsora után nagy lelki élményben volt részünk mialatt végig jártuk az imaösvényt. Megtapasztalhattuk, jó dolog adni és kapni egymástól és áldást mondani apának fiára és a fiúnak apjára.  Befejezésül volt egy kis játék is, így vidáman térhettünk nyugovóra.

Szombaton együtt töltötte mindenki a délelőttöt, egymásra találva, hangolódva a mentálhigiénés gyakorlatokkal. Felismerhettük gyermekünkben a határozott vezetőt, amikor a fiúk vezették szavaikkal édesapáikat a saját maguk által tervezett és kivitelezett akadálypályán. Hibátlanul vezettek bennünket, édesapákat az éles kanyarokban, néhol négykézláb, máskor az asztalon kúszva. Jó volt átélni, hogy nyugodtan ráhagyatkozhatunk gyermekeinkre, pontos, kedves utasításaikra, hogy biztonsággal célba érjünk.

Ebéd után a gyerekek közösen játszottak, az apák kávé mellett vidáman beszélgettek. Délután két csoportra osztódtunk, az egyik fele a társaságnak szelfivadászaton volt a városban, indulás előtt kaptunk néhány szempontot a témaválasztáshoz. Nem kevés kreativitásra és gyorsaságra volt szükség, ha valaki mindent el akart készíteni. A többiek a szabaduló szobában közösen néztek a kihívások elé. Itt is szükség volt gyorsaságra, jó helyzetfelismerésre, kreativitásra, közös munkára. Ez igazi csapatépítés volt apák és fiaik között. Öröm volt együtt küzdeni, dolgozni a sikerért.

Az esti vetélkedőn apák és fiúk összemérhették tudásukat, gyorsaságukat és ügyességüket játékosan, sok nevetéssel, szurkolással egymás között.

Másnap, szabadon választhatóan közös szentmisével ünnepelhettünk az Irgalmasság vasárnapján. Délelőtt párban beszélgettünk kettőnk kapcsolatáról, és megtervezhettük közös bakancslistánkat. Jutott idő egy kis pingpongra, sakkra, tollaslabdára, csocsóra is.

Jó érzéssel a szívünkben búcsúztunk el egymástól ebéd után és indultunk haza. Apák és fiúk is úgy élték meg ezt a hétvégét, hogy érdemes másokat megismerni, barátságokat kötni és főként érdemes időt szakítani egymásra.



2018-03-20

Nagyböjti lelkigyakorlat

Kósa Rita

A március 16-18-ai hétvégén Dr. Martos Levente Balázs atya vezetésével lelkigyakorlaton vehettek részt mindazok, akik ebben a rohanó, zsongó-zsibongó világban elcsendesedéssel kívántak készülni húsvét ünnepére. Várakozással készültem a lelkigyakorlatra, hiszen ki ne szeretné egy teljes hétvégére hátrahagyni a feladatait, problémáit, kötelezettségeit? Keresztény emberként tudjuk, mennyire fontos az Istennel, Istennél töltött idő, mégis sokszor olyan nehéz időt szakítani erre az együttlétre a napi teendőink mellett. A lelki hétvége nagyszerű lehetőség arra, hogy rendezzük Isten-kapcsolatunkat; a csendben, az elmélkedésekben újra felfedezessük Isten szerető közelségét.

Balázs atya Szent Pál apostol szavaira hívta fel figyelmünket: „Azt mondom tehát testvérek: Az idő rövid.” (1Kor 7,29) Ha olyan rövid az időnk, miért töltjük mégis értéktelen dolgokkal? Miért vagyunk hajlamosak a rosszat, az értéktelent középpontba helyezni, és arra koncentrálni erőnket? A konkoly és a búza történetét (Mt 13, 24-30) hozta elénk példaképpen az atya, mikor a gazda azt mondja a szolgáinak, hagyják a konkolyt megnőni a búzával, s majd az aratáskor gyűjtsék össze és vessék a tűzre. A gazda nem akarja, hogy a most éppen kisarjadt búzában is kárt tegyenek azzal, hogy a konkolyt kitépik. Isten búzamezőjébe, a világba az ellenség is belevetette konkolyát, de nem az a feladatunk, hogy a rosszat irtsuk, hanem hogy a jót növeljük önmagunkban, környezetünkben.

Egy számomra érdekes és elgondolkodtató dologra hívta fel a figyelmemet lelki vezetőnk. A Bibliában számos olyan történetet találunk, amelyben csalódott, bosszús emberekkel találkozhatunk. Példaként említette a tékozló fiú bátyját, aki apja szemére vetette, hogy habár ő egyszer sem szegte meg atyja parancsát, az még egy gödölyét sem adott neki soha, hogy barátaival mulathasson (Lk 15, 29-30). Egy másik példa a szőlőmunkások esete, akik elégedetlenkedtek bérük miatt, mert úgy gondolták, hogy ők, akik „a nap terhét és hevét” viselték, majd többet kapnak, mint akik csak az utolsó órában jöttek dolgozni (Mt 20,12). Mi hányszor voltunk az ő helyzetükben? Hányszor zúgolódtunk amiatt, mert úgy éreztük, Isten nem adja meg, ami „jár” nekünk? Fontos, hogy merjük Isten elé tárni csalódásainkat, aggodalmainkat, bosszúságainkat. De emellett fedezzük fel az Ő kegyelmét, gondoskodását, ajándékait, melyeket nap mint nap készít számunkra.

Hogyan is növelhetnénk a jót a világban? Hogy is birkózhatnánk meg gondjainkkal, a nehéz élethelyzetekkel? Egyedül úgy, ha a Szőlőtőről táplálkozunk. Jézus mondja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5) Gondolkodjunk el: mi az én életem forrása? Mi ad nekem életet? Ha az igazi Szőlőtőn maradunk, életünk bőséges termést hoz. Hiszen ha Jézushoz tartozunk, az Atyához tartozunk, aki szüntelenül boldogságunkon munkálkodik – ha hagyjuk.



2018-03-08

Két hal és öt kenyér avagy „Van időm Rád” Anya-lánya hétvége

Szakály Csabáné

2018. március 4-e ebéd után. Túl a harmadik „Van időm Rád” Anya-lánya hétvégémen, másodszülött lányunkkal, tele élményekkel. A tündértortáink bepakolva, az imaösvény emléktárgyai biztos helyen, a bakancslistánk még megalkotásra vár, csocsó eredményemre nem lehetek büszke, a játszmák számára esetleg. Puszik és búcsúk a nagyszerű csapattól, leadjuk a Martineum portáján a szobánk kulcsát.

Elgondolkodva nézem szervezőnk nagylányát. Ugyanis ezeket az Istentől megáldott hétvégéket neki is köszönhetjük. Hogy hogyan? Amikor kamaszodni kezdett, anyukája körbenézett, hol is találhatna kettőjüknek helyet anya-lánya hétvégén.

Sehol. A 2010-es években ilyen program nem volt.

Vett egy mély levegőt, és a lánya és önmaga kedvéért belevágott a szervezésbe. Keresett, pályázott, tervezett. Ennek három éve immár.

Három év alatt az anya-lánya hétvégék mellé az apa-fia hétvégék is megjelentek, sőt idén először az anya-fia is (nagy siker volt az is, még most is emlegeti a fiam)!

Három éve ezeken a hétvégéken szinte megfoghatóan árad a gyermekeink felé az a szeretet, amiben Isten szeretetéhez szeretnénk hasonlítani: „Szeretlek! Fontos vagy! Más program, a család többi tagja helyett most téged választottalak!”

Igen, három éve valaki odaadta Jézus Krisztusnak a maga két halát és öt kenyerét. Magam is tanúsíthatom, hogy akár tizenkét kosár is megtelik a maradékokkal, Isten annyira megáldja ezeket a hétvégéket.

Három éve ad a Martineum otthont ezeknek a rendezvényeknek. Jöhetnek a párok (anya-lánya, apa-fia, anya-fia) bármilyen felekezetből vagy felekezeten kívülről. Megfelelő, szerető, elfogadó, barátságos, békés helyszín a Martineum ezekhez a páratlan hétvégékhez.

Három éve van, nő, terebélyesedik a „Van időm Rád” rendezvény mint kincs itt nálunk, Szombathelyen. Hogy mekkora igény van rá? Most a résztvevők egy harmada nem is volt dunántúli, magam pedig baptista gyülekezetbe járok.

Hálás vagyok Istennek, hogy így meg tudta áldani egy szülő odaszánt szeretetét. Hálás vagyok azokért, akik a szervező anyuka mellé álltak. Hálás vagyok a pályázatokért és támogatásokért, melyek segítségével a program barátságos áron elérhető. Hálás vagyok, hogy a Martineum ad otthont a hétvégéknek. Hálás vagyok azokért a szülőkért, akik a szervezőhöz és hozzám hasonlóan is azonnal megragadják a lehetőséget, és jönnek, hogy így is kifejezzék gyermekeik felé kitüntetett szeretetüket.

Hálás vagyok mindazért a megértő szeretetért, amit a gyermekeim felém mutatnak, s amikre ezeken a hétvégéken döbbentem rá. Hálás vagyok, hogy melyik jobban, melyik kevésbé, de azonnal levették a program címében is megfogalmazott célt: rájuk van időm, nem másra. Hálás vagyok, hogy fogékonyak az általam ilyen módon is kifejezett szeretetre. Hálás vagyok, mert a beszélgetések, programok során kiderül: nem vagyok egyedül, más kamaszos anyák is a való életben, amikor nem a hegyen vagyunk, hasonló problémákkal néznek szembe. Ilyenkor összenevetünk, és könnyebb továbbmenni. Mert könnyebb továbbmenni ezek után.

Szívből kívánom és remélem, hogy még sok szülő és gyermek épül és gazdagodik szeretetben a jövőben is ilyen hétvégéken!



2018-03-07

Havas túra Ausztriában

Szmodics Petra

2018. március 3-án újra megcéloztuk Ausztriát, hogy a fiatalokkal közösen túrázzunk egyet a gyönyörű havas környezetben.

A Lélektúrák Ausztriába elnevezésű túrasorozat ötödik állomásán Bécsújhely mellé, a Hohe Wandra kirándultunk. Bár az időjárás kissé elbizonytalanított minket a hét folyamán, szombat reggel annál nagyobb kedvvel pakoltuk össze hátizsákjainkat a havas túrára. Reggel fél 8-kor a Székesegyházban vettünk részt szentmisén, azután indultunk útnak.

Pió testvér és Óra Krisztián atya vezette reggeli ima után mindenki befészkelte magát a hosszú útra… a másfél órás útra. Igyekeztünk egész napra kitartó meleg tartalékolni magunkba, amire , mint később kiderült, nem is volt szükség! A Hohe Wand Nature Parkjába érkezve, először felkerestük az ún. Skywalk kilátóteraszt. Ez a háromszög alakú építmény több méterre kilóg a 120 méter mély szakadék fölé, ráadásul padlója rácsos, így tényleg olyan érzésünk van, mintha a mélység felett szabadon lebegnénk. A kilátóhoz vezető út során, úgy éreztük magunkat, mintha egy mesében lennénk… Az érintetlen, havas erdei táj, a fenyőfák hóval fedett ágai, a kis ösvények, melyeken lépdelve ropogott a hó a lábunk alatt… csodálatos érzés és látvány volt! A kilátóhoz érve kissé elszomorodtunk, ugyanis a kilátás nem volt túl jó, hisz a hideg miatt teljesen „tejbe” borult a táj. De ez sem szegte kedvünket, érdekes volt látni például, hogy egy jégtömb leejtve 120 méter magasból milyen sebességgel érkezik le a szakadékba, vagy, hogy ilyen magasból ki ismeri fel a lent legelésző zergéket. Egy csoportkép készítése után továbbindultunk az állatsimogató felé, ahol törpe pónit, lámákat, szamarakat és nyuszikat is láthattunk, simogathattunk. A túra során sokszor meg-meg álltunk, hisz az érintetlen hó látványa arra hívta némelyik fiatalt, hogy hó angyalt készítsen, vagy éppen ”megfürödjön” a hófehér, szűzi hóban. Volt ,aki a fejenállást is kipróbálta egy kisebb domb tetején.

Az állatsimogató után a következő és egyben utolsó célállomásunk következett. A hegység talán legnépszerűbb menedékházához, a Wilhelm Eichert-Hüttéhez mentünk, mely a meredeken leszakadó déli sziklafal látványos sziklaformációi, a Grosse Kanzel (1052 m) közelében épült. Az egyik sziklán a Wildenauer-emlékkereszt áll, ahonnan páratlan kilátás tárul szép időben, az alant fekvő, rendezett falvakra és a Schneeberg monumentális tömbjére. A kereszt tövében közösen imádkoztunk, Pió testvér vezetésével. Egy rövid csend alatt végiggondoltuk, miért ajánljuk fel a túrát és milyen áldozatot vállalunk a nagyböjt hátralévő részében majd egy tizedet is elmondtunk a rózsafüzérből. Ezután a hüttében egy forrócsoki mellett melegedtünk fel, beszélgettünk picit, majd az előrejelzéseknek ellentmondva, gyönyörű napsütéses időben indultunk vissza a buszunkhoz, hogy elinduljunk Bécsújhelyre. A városba megérkezve megnéztük a dómot, ahol keresztutat jártunk a résztvevőkkel. Ez volt kirándulásunk utolsó programpontja. Mindenki kellemesen elfáradva szállt be a buszba, s egy szép napot magunk mögött hagyva érkeztünk vissza Szombathelyre.

Köszönjük a Szombathelyi Egyházmegye támogatását!

Lélektúrák Ausztriába No. 6. – Részletek hamarosan!

 

Fotó: Rózsás Gábor, Pió testvér



2018-02-08

Anya-fia hétvége

Szeléné Iván Henrietta

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg február első hétvégéjén a Martineum Felnőttképző Akadémián az „Anya-fia hétvégét”, ahová 10-16 év közötti fiúkat vártak édesanyjuk kíséretében, hogy felejthetetlen napokat töltsenek együtt kettesben, kiszakadva a hétköznapi lét szorításából.

            A pénteki, ismerkedéssel töltött szép este után bizalommal nyugtáztuk, hogy közel egykorú gyermekeink különösebb segítség és ösztökélés nélkül jó barátságot kötöttek. Az estét vidám játékok és komolyabb, lelki programok (pl.: imaösvény) tarkították, amelyek remek közös élménnyé váltak anyák és fiak számára egyaránt. Hála a kitűnő szervezésnek, gördülékenyen haladtunk az egymás felé vezető úton.

            A szombati nap első felében mentálhigiénés szakember vezetésével közös és egyéni feladatok, beszélgetések segítségével próbáltuk megérteni, hogy milyen a jó szülő-gyermek kommunikáció, és lehetőségünk volt nekünk anyáknak ráébredni néhány gyakran elkövetett hibánkra, sémáinkra, amelyeket most felülbírálhattunk.

            Az ebéd utáni idő tréfás és nagyon vidám része volt a „szelfivadászat”, amelynek során bizonyos, a városban található dolgokkal, személyekkel kellett közös szelfit készíteni. A szakadó eső ellenére sokat nevettünk, és igazán jó móka volt, ami még szorosabbá fűzte a köztünk lévő köteléket. A délután második felében közös munkálkodásra hívtak meg minket: a csokoládé gyártásának folyamatával ismerkedhettünk meg, illetve csokiszalámit kellett közösen készítenünk, amelyet aztán a családunk számára hazavihettünk. Élmény volt látni, ahogy kamasz fiaink egy szakács ügyességével alkotnak.

            A szombat este vidám vetélkedővel zárult, amely mindannyiunk számára egyaránt tartogatott meglepetéseket. Az együttműködés, egymás megértésének, a másikra hangolódott, őszinte játéknak az ideje volt ez, amikor eddig rejtett képességek kerültek a felszínre. Gyermekeink legnagyobb élménye a kizárólag őrá való figyelés, a közös játék, az önfeledt nevetés voltak.

            Vasárnap közös szentmisével ünnepeltük az Úr napját, végül a záró körben egyöntetűen arra a véleményre jutottunk, hogy szükségünk volna minél több ilyen együtt töltött időre. Javaslatot tettünk esetleg apa-lánya hétvége szervezésére is, gondolva otthon maradt szeretteink áldozatos segítségére is, amellyel lehetővé tették számunkra ezt a felejthetetlen hétvégét.

            Hálásan köszönjük a Jóistennek és mindenkinek, akik hozzájárultak e kiváló program megvalósításához!



További hírek:

--------------------