Beléptető

2017-03-27

Nagyböjti ifjúsági lelkigyakorlat

Szmodics Petra

2017. március 17-19. között a fiataloknak a Martineum Felnőttképző Akadémia egy nagyböjti lelkigyakorlatot szervezett, melynek jelmondata így szólt:

„Uram, mire leszek tehát való az életben?” (Brenner János)

A Nyolc Boldogság Közösség tagjai vezetésével zajlott a lelkigyakorlat, mely során a fiatalok rengeteg hitéletüket mélyítő programban vehettek részt.

 

A pénteki nap folyamán, az ismerkedésen kívül, egy kisfilmet néztünk meg, illetve közösen imádkoztunk este. A következő nap sok érdekes program várt minket, többek között dicsőítés, kiscsoportos beszélgetések a hétköznapi hősökről és példaképeinkről, szentmise, szentségimádás. Ezek mellett két nagyon elgondolkodtató előadást hallhattunk - a lelkialkatokról, illetve az életszentségről - valamint liturgikus táncokat is táncolhattunk. Szombat este egy zenekar társaságában imaestet tartottunk. Vasárnap a dicsőítés és a szentmise mellett kiscsoportos foglalkozás is volt, mely után a búcsúzkodás következett.

Számos alkalommal vettem már részt a Martineum Felnőttképző Akadémia által szertvezett lelkigyakorlatokon, de minden alkalommal valami újat tanulok, mindig megismerkedhetek hozzám hasonló fiatalokkal. Itt elcsöndesedhetünk, elvonulhatunk a hétköznapok gondjaitól, és a csendben Istenre és egymásra figyelhetünk.

 

Minden fiatalnak ajánlom a következő lelkigyakorlatot, mely 2017. december 8-10. között lesz megtartva.

Szöveg: Szendrő Sára
Fotó: Szmodics Petra



További hírek:

--------------