Beléptető

2017-07-25

Ausztriában túráztunk

Szmodics Petra

A "Lélektúrák Ausztriába" elnevezésű túrasorozat keretében 2017. július 22-én  harmadik alkalommal kirándultunk Ausztriába.

Most a Rax hegység egyik pontját tűztük ki célul.  Egy kisebb csapattal indultunk útnak szombat reggel, ám indulás előtt lelkierőt merítve az útra, a Székesegyházban részt vettünk a 7.30 órakor kezdődő szentmisén.

A buszút végén, a hegy lábaihoz megérkezve egy szusszanásnyi idő után el is indultunk felfelé az egyébként nem könnyű terepen. A folyamatos szintemelkedés és a köves, rögös út fizikális nehézségeit feledtette velünk az érintetlen természet, az örökzöldek, a szebbnél szebb mezei virágok, a békésen legelésző alpesi tehenek, s a szerte cikázó pillangók látványa. 
A 2-3 órás út után (kinek-kinek mennyibe telt) felérkezvén a hegyre, a panoráma mely elénk tárult, kárpótolt minden egyes verejték cseppért, amit útközben elhullajtottunk. A Karl Ludwig Haus mellett álló kápolnába a rácsok mögül pillanthattunk be, de a kápolna szabadtéri oltára előtt is igazán jól esett a pihenés. Voltak, akik a hangulatos hüttében gyűjtöttek erőt a lefelé útra egy-egy üdítő, kávé mellett.
Míg pihentünk, igen csak összegyűltek a szürkébbnél szürkébb felhők a hegy fölött, lehűlt az idő, fújt a szél, időként az eső is megcseppent. Ám bízva a gondviselésben, elindultunk lefelé, s mire a buszhoz értünk addigra kezdett el csak igazán esni az eső. 
A buszba beszállván éreztük, hálát kell adnunk ezért a napért, minden percéért. Így az úton hazafelé egy spontán szerveződő imádsággal zártuk a napot, Kati testvér segítségével!
Köszönjük az egyházmegye támogatását és azok segítségét is, akik bármilyen formában hozzájárultak a túra eredményességéhez!
A  negyedik és egyben utolsó alkalomra 2017. november 4-én kerül sor. További információk hamarosan.
 
Fotók: Vilics Eszter, Rettegi Márk



További hírek:

------------------