Beléptető

2018-02-01

Olvassuk együtt a Szentírást!

Mária testvér

2018. január 27-én a Martineum Felnőttképző Akadémián tartott lelkinap a Szentírás közösségben történő olvasásához nyújtott segítséget. A napot Németh Edit, Karácsony Mária és a szociális testvérektől Ildikó és Mária testvérek tartották.

Jézus tanítása bátorít minden jószándékú embert: „ahol ketten, hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Természetesen nagyon fontos a szándék. Isten szavát, hozzánk ma is szóló üzenetét a Szentlélek kegyelmével, az Ő értelmünket megvilágosító fényénél hallgassuk.

A közösségben történő olvasás más ajándékokat ad, mint az egyéni szentírással történő imádkozás. Sok esetben a csoport másik résztvevőjén keresztül, az ő megosztása által küld üzenetet az én számomra a Szentlélek. (Egyéni olvasáskor a lelkemben történő belső „megértés” közvetlenül érkezik az Úrtól.)

A nap folyamán négyféle szentírás olvasási lehetőséget ismerhettek meg a résztvevők.

- A néven szólítások a szentírásban, az én néven szólításaim, ahogy az Úr hív, s a végén mi magunk is a néven-szólítás erejével imádságba foglaltuk azokat, akiket a szívünkben hordozunk.

- VIGAN módszer, amelyben három, a személyesség felé egyre mélyülő kérdésre adott válasz által hallhatjuk meg Isten nekünk személyesen szóló üzenetét.

- A Blúdes módszer öt lépésben foglalkozik a szöveggel: Milyen címet adnék a résznek, mit nem értek, milyen összefüggéseket fedezek fel (akár más szentírási helyekkel), mivel értek egyet és mivel nem, mit tehetek, tehetünk konkrétan?

- Veszteros módszer: a szentírási szöveghez tett megjegyzéseket (mit nem értek a szövegből, mit értettem meg most újként a szöveg alapján, mi az, ami személyesen megszólított) a csoport közösen megbeszéli. Ha még marad megválaszolatlan kérdés, egy következő alkalomra a csoport szakértő teológustól megtudakolhatja a választ.

Az olvasásra kiválasztott rész lehet a következő vasárnap szentírási szakaszainak egyike, de lehet haladni bizonyos folyamatosság szerint is.

A résztvevők bíztatást kaptak a rendszeresebb Szentírás olvasásra. Volt, aki már tagja Bibliaolvasó körnek, volt, aki keresi a lehetőségét.

Az Úrnak a Szentírásba foglalt üzenete ma is érvényes. A Szentlélek őrködik afelett, hogy – az egyház tanításával összhangban olvasva –  útmutatást nyerjünk életünk mindennapi eseményeihez és az Örökélet felé vezető úton.



További hírek:

--------------------