Beléptető

2019-10-24

Az akolitusképzés első évfolyama a Szombathelyi Egyházmegyében

Császár Róbert

2019. október 11-13-i hétvégén került sor a Szombathelyi Egyházmegye első akolitusképző évfolyamának utolsó képzési hétvégéjére. Szinte hihetetlen, hogy már több mint egy éve annak, hogy Dr. Székely János püspök atya felhívására jelentkeztünk erre a képzésre, és a kissé rendhagyó felvételi beszélgetés után megkezdődhetett képzésünk.

Bevallom őszintén, hogy jelentkezésem pillanatában nem igazán voltam teljesen tudatában annak, hogy miben is áll majd a mi „akolitusságunk”, és mint később kiderült, ezzel legtöbb társam is így volt. Mivel úgy tartja a mondás, hogy jó pap is holtig tanul, gondoltam, hogy ez a jó, vagy legalábbis jóra törekvő laikussal sem lehet másképp: egy kis tanulás, továbbképzés nem árthat. Amellett, hogy örömmel tölt el az, hogy Krisztus Egyházának tagja lehetek, időről időre felmerül bennem a kérdés, hogy mennyire vagyok hasznos része ennek a „Titokzatos Testnek”. Úgy gondoltam, hogy ez a képzés (, akárcsak a 2008. évi lelkipásztori munkatárs képzés) jó alkalom arra, hogy tovább fejlődjek „lélekben és értelemben”.

A képzés négy hétvégéből állt, és helyszíne a Martineum Felnőttképző Akadémia volt. Az első évfolyamra csak azok jelentkezhettek, akik már elvégezték a lelkipásztori munkatársak képzését. Már az első közös hétvégénken kiderült, hogy mindannyian azért vagyunk ott, mert tenni, dolgozni szeretnénk az Egyházért. Ez a felismerés tette talán, hogy már a kezdetektől igazi közösségként őszintén, nyíltan tudtunk beszélgetni egymással bármilyen témában. A közvetlen, jó légkör kialakulását minden bizonnyal elősegítette, hogy sokan már korábbról is ismertük egymást az egyházi élet különböző fórumairól.

 A képzési alkalmak lehetőséget biztosítottak a tapasztalataink értékelésére, összegzésére, egyszersmind a továbblépésre, fejlődésre is. Felkészítési programunk összeállításának terhe Dr. Martos Levente Balázs atya vállára került, aki a rá jellemző lelkesedéssel és alapossággal tett eleget ennek a megbízatásnak. Sajnálatunkra ő nem maradhatott mellettünk képzésünk befejeztéig, mivel ez év szeptemberétől más fontos beosztásba került: a Központi Papnevelő Intézet rektoraként folytatja szolgálatát. Köbli Tamás őriszentpéteri plébános vette át az akolitusjelöltek lelki atyjának stafétabotját.

Különleges kegyelemnek és megtiszteltetésnek tartom, hogy Püspök atya sok időt töltött velünk, tanított minket, ismertette velünk elképzeléseit szolgálatunkkal kapcsolatban. A lelkigyakorlatos hétvége kivételével minden vasárnap ő misézett a körünkben. Kürnyek Róbert atyával konzultálhattunk liturgikus kérdésekről. Turai János atya, a Váci Egyházmegye akolitusképzésének elindítója és felelőse, valamint Jakab Béla akolitus beszéltek a váci tapasztalatokról, az ottani akolitusok szolgálatáról, hiszen ott már évek óta képeznek és avatnak lektorokat, akolitusokat. Molnár Ferenc diakónustól hallhattunk az állandó diakonátus intézményéről, a diakónusképzésről. Balázs atya és Kardos József (Joe) vezényletével, „házi feladataik” segítségével próbáltuk meghatározni jelenlegi helyzetünket plébániánkon, és megtalálni, kitűzni jövőbeli céljainkat. Szombatjaink elmaradhatatlan részét képezték a Joó István és csapata valamint Goda Gyula által vezetett önismereti foglalkozások. Ezek során próbáltuk megismerni képességeinket, lehetőségeinket, melyeket szolgálatunk során vagy egyéb konfliktushelyzetekben alkalmazhatunk. Felkészülésünk lényeges része volt az előzőekben már említett, Pomeisl Mária testvér által szervezett lelkigyakorlat. Ez egy személyesen kísért Szent Ignáci lelkigyakorlat volt, melynek során elmélyülhettünk Isten Igéjében, és megtapasztalhattuk, hogy valójában a csend az a közeg, amelyben meghallhatjuk a Mindenható személyesen hozzánk intézett szavait.

Dióhéjban így tudtam összefoglalni, a teljesség igénye nélkül képzésünk történetét, mely most véget ért. Időközben, 2019. május 11-én Püspök atya lektorrá avatott minket, most pedig várjuk december 8-ai akolitusavatásunkat.

Mit is jelentenek ezek az avatások, miben áll majd a mi „akolitusságunk”? Úgy gondolom, az avatás megerősít minket küldetéstudatunkban, és egyházi közösségeink szolgálata közben az Anyaszentegyház áldását érezhetjük magunkénak. Tudjuk, hogy nem csak az adományok, hanem a szolgálatok is különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.

 Az élet különböző területeiről, más-más adottságú plébániákról érkeztünk. Bízom benne, hogy a Szentlélekkel eltelve, Őrá hagyatkozva, immár kibővített ismeretekkel és tapasztalatokkal meghalljuk Isten hívását, megismerjük életünkkel, szolgálatunkkal kapcsolatos terveit, és ezek alapján lelkipásztorainkkal együttműködve segíthetjük Katolikus Egyházunkat, felebarátaink, és nem utolsó sorban a magunk üdvözülését.

Ehhez kérem a Jóisten áldását és a kedves Olvasók imáit!



További hírek:

---------------------------