Beléptető

2013-09-02

Egyetemista tábor

Teleki Blanka

Őszintén be kell vallanom, hogy fájó szívvel mondtam le a gólyatáborról, hiszen úgy gondoltam, hogy ki fogok maradni valamiből, ha nem veszek részt az össznépi beavató szertartáson. Aztán megérkeztem a 2013. augusztus 28-31. között a Martineum Felnőttképző Akadémia megrendezett katolikus egyetemista táborba, ahol kételyeim napról-napra oszlottak szét. 

   Az első napot a szervezők az ismerkedésre szánták. Nem csak egymás nevét és tevékenységeit próbáltuk memorizálni, de a saját tulajdonságainktól a nagyobb csoportok közös vonásai felé haladva kerestük a helyünket a közösségben. A tábor egyik legmaradandóbb élménye a Teleshop volt, ahol a csapatok maximálisan bemutathatták kreativitásukat.
   Másnap a hangsúly a lélekre került. A szentmise, elmélkedés, csoportos beszélgetések a másik embert új oldaláról mutatták be: ki hogyan éli meg a hitét, miként kommunikál Istennel, stb. Megosztottuk egymással élményeinket. A gondolatok elindításában Gábor atya volt segítségünkre, aki humorával, és őszinteségével lehengerelte a csapatot. A napot a Szentségimádás koronázta meg.

   Pénteken került sor „állóképességünk felmérésére”. Kezdetként a Püspöki Palotában gyönyörködhettünk. A városismereti vetélkedő során Szombathely látványosságairól tudtunk meg háttér információkat. A felsőbbévesek bemutatták nekünk az összes létező szakot és termet, ahová csak tévedhetünk. Miután ebédkor feltöltekeztünk munícióval, először az eszünket (Egy perc és nyersz!), majd a testünket dolgoztattuk meg (méta).  A fülünkre és a képzelőerőnkre volt szükség, hogy átéljük a Feltámadás víziói a zenében című előadást. Majd a latin életérzésbe kóstolhattunk bele az Intermezzo Latin Klubnak köszönhetően. Késő estig roptuk. 
   A búcsúzás napján sem a könnyeké volt a szerep, hiszen tudtuk, hogy a közösség számára ez a kezdet. Összeszedtük hát, hogy ki mit élt át az elmúlt napokban, és hálát adtunk azért, hogy itt voltunk, és együtt lehettünk.



2013-08-30

Elindult a martineum.hu

Kedves Olvasó!

Köszöntjük megújult honlapunkon!

A természetben is megfigyelhetjük a változást, ez intézményünket sem kerüli el, így egy új designnal rendelkező, frissített honlapot készítettünk a könnyebb, gyorsabb tájékozódás érdekében, valamint új funkciókkal is bővítettük eddigi kínálatunkat.

Reméljük elnyeri tetszését, hasznos böngészést kívánunk!

Martineum Felnőttképző Akadémia dolgozói



2013-08-30

Önkéntesek képzése Csíksomlyón

Kovács Erika

2013. augusztus 29. és szeptember 1. között lezajlott az Önkéntesek képzése című 100 órás tanfolyam első része Csíksomlyón. A hazai, valamint erdélyi résztvevők megismerték egymás országának önkéntességi gyakorlatát,  etikai ismereteket, konfliktuskezelési gyakorlatokat sajátítottak el.

30 órás gyakorlatukat november 6-ig kell teljesíteniük, a képzés második 35 órája a Martineum Felnőttképző Akadémián november 7-10 között fog lezajlani.

A képzés az Új Széchenyi Terv TÁMOP-2.2.4-11/1-2012-0041 kódszámú, Határon átívelő fejlesztés szakképzés és felnőttképzés területén című pályázatából valósul meg.



0000-00-00

II. NYÁRI NÉPMESEEGYETEM

Idén ismét Népmeseegyetem a Martineum Felnőttképző Akadémián. A tavalyi nyitott tanfolyamot a nagy érdeklődésre való tekintettel megismételjük. A három napos találkozón a résztvevők alapismereteket szereznek a hagyományos műveltségről, s annak egyik meghatározó eleméről, a népmeséről, mégpedig három különböző oldalról. Az első napon a néprajz és a folklorisztika, a második napon a pedagógia, a harmadik napon a pszichológia szempontjából vizsgálják meg a népmese helyét-szerepét letűnt korokban és napjainkban. A kurzust dr. Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta tartja. A Nyári Meseegyetemen való részvétel semmilyen előképzettséget, gyakorlottságot nem igényel, minden érdeklődőt szeretettel várunk! A tanfolyam NEM AKKREDITÁLT képzés. Szállás a helyszínen igénybe vehető!


Csatolt állományok: 1.-Tajekoztato-2016.docx | 



0000-00-00

Pedagógusok lelkigyakorlata

Kissné Takács Eszter

Június 21-23. között rendezték meg az idei nyári lelkigyakorlatot a katolikus iskolák pedagógusai számára a Martineum Felnőttképző Akadémián.    

A lelkigyakorlatot Heiter Róbert Gottfried atya vezette.

Gottfried atya a keresztény irodalom feltámadás szimbólumaként is megjelenő Főnixet választotta a lelkigyakorlat mottójául. Elmélkedéseiben olyan igazságokhoz vezetett el bennünket, amelyeket személyes életünkben és pedagógusi hivatásunk gyakorlása során is alkalmazhatunk. Mindannyiunkat lenyűgözött atya hatalmas műveltsége, közvetlensége, humora, őszintesége és embersége.

Az előadások között lehetőség volt csendben gondolkodni, imádkozni, szentgyónást végezni. A szentségimádások, a szentmisék, a személyes beszélgetések további segítséget jelentettek, hogy választ találjunk a lelkigyakorlat alatt felvetődött kérdésekre. A lelki programok mellett helyett kapott a kötetlen beszélgetés, a játék, a vidámság is. Jó volt együtt lenni és megtapasztalni a közösség örömét.

Ebben a néhány napban, valóban együtt gondolkodva, sikerült közelebb kerülnünk Istenhez, egymáshoz és önmagunkhoz, így segítve a mindennapokban az Isten Országát valósággá szeretni. A résztvevők a tanév végi fáradtságuk ellenére magukkal hozták nyitottságukat, pozitív hozzáállásukat és kíváncsiságukat is. A záró beszélgetésen megfogalmazódott, hogy a lelkigyakorlat valóban áldás volt, testi-lelki feltöltődést jelentett minden résztvevő számára.

„Reméljük, hogy mindnyájunk egyedi, saját tüze, - kinek parazsa, kinek lángolása - segít elégetni a velünk hurcolt és ránk tapadt salakot, hogy időről-időre megújulva, a Szeretet Lelkének tüzében edződve, tudjuk vállalni az élethivatásunkkal járó szüntelen újrakezdés inspirálta megújulást, a  lélek szüntelen fiatalságát.”(Gottfried atya)



További hírek:

-----------------